2011. augusztus 2., kedd

Keresztyénség vagy evolúció?

Jeszenszky Ferenc fizikus gondosan körbejárja a kérdést, így sokunknak segít tisztább képet kapni a témáról. Aki úgy érzi, hitében amiatt nem tud továbblépni, mert az oly sokat hangoztatott evolúció elméletet nem tudja összeegyeztetni a keresztyénség álláspontjával - miszerint a világot Isten teremtette -, annak nagy szeretettel ajánlom az alábbi írás figyelmes végigolvasását! Elöljáróban ennyit: hatalmas hazugságok élnek a köztudatban a tudományosság köntösébe öltöztetve! És még egy ok, amiért érdemes időt szánnod az alábbiakra: ha majd a gyermeked megkérdezi: "apa / anya hogy is van ez?" - mit fogsz mondani neki? Azt a tudományosnak nem nevezhető képzelgést amivel a te fejedet is tömték az iskolában? Vagy pedig az igazságot? Nem mindegy!


Keresztyénség vagy evolúció?

Amikor egyszer megkérdezték, hogy véleménye szerint melyik a teológia legfontosabb területe, Luther így válaszolt: "Mindig az, ahol a Sátán a legerősebben támad". 
Sokan úgy vélik, hogy az evolúció elmélete egy olyan természettudományos területre vonatkozik, amely a keresztyénség szempontjából nem jelentős. Ebben a kis írásban meg szeretnénk mutatni, hogy ez egyáltalán nem így van. Az evolúció kérdése az a csatatér, ahol ma Isten seregei és a Sátán seregei megütköznek. Ezért az írásunk címében felvetett kérdés a keresztyén világnézet szempontjából döntő.

A megvizsgálandó kérdés

 A kérdés, amelyet mindenekelőtt meg kell vizsgálnunk, háromszoros:
 1. Mi az evolúció?
 2. Volt-e az evolúció?
 3. Lehetséges-e egyáltalán az evolúció?


Mi az evolúció?

Az evolúció az az elképzelés, amely szerint – kissé leegyszerűsítve – az élő anyag az élettelen anyagból, az élőlények egyes fajai pedig átalakulás (transzformáció) révén más fajokból  származnak, mégpedig a ma is érvényes természeti törvények hatására. 
Ami az egyik fajnak a másikból való kialakulását illeti, általában azt szokták mondani, hogy a magasabb rendű fajok az alacsonyabb rendűekből, tehát a többsejtűek az egysejtűekből, a gerincesek a gerinctelenekből, a kétéltűek a halakból, a hüllők a kétéltűekből, a madarak és az emlősök a hüllőkből "fejlődtek ki".
Ha ezt szemléletesen magunk elé képzeljük, azt kell feltételeznünk, hogy az embernek emlősállat ősei, az emlősöknek hüllő ősei voltak, és így tovább. 
(Ez az elképzelés a köznapi gondolkodás számára képtelennek tűnik, és semmiféle tudományos bizonyíték nem támasztja alá. Valamennyi ma élő faj zárt egység, amelynek "továbbfejlődése" elképzelhetetlen. Ezért az evolúció eredeti elképzeléseit gyakran "finomítani" szokták. Azt mondják, hogy – a közkeletű elképzeléssel szemben – az ember őse nem majom volt, hanem a majom és az ember közös őstől származik. Azonban e közös ős után hiába érdeklődünk. Nem hogy az őslénytan nem ismeri, de még hipotetikus formájában sem sikerült soha senkinek felvázolnia.)
Hangsúlyoznunk kell fenti meghatározásunknak azt a félmondatát, hogy "a ma is érvényes természeti törvények hatására". Az evolúcióelmélet alapfeltevése, hogy a természeti törvények az időben nem változnak, és nem engedi meg, hogy a fejlődés folyamatában nem természeti hatások érvényesüljenek. Ezért nem nevezhető evolúciónak például az az előlények egyes fajaiból más fajok, az állatvilágból az ember többszörös isteni beavatkozás hatására jött létre. Ez fokozatos teremtés volna, de nem evolúció. Éppen ezért nem fogadható el az az egyes keresztyén szerzők által hangoztatott vélemény sem, miszerint "az evolúció Isten teremtő módszere". Ez más szavakkal azt a képtelenséget jelentené, hogy "az evolúció Istennek az a teremtő módszere, amely a világban nem hagy helyet Istennek". Az evolúcióelmélet a világot Isten nélkül akarja megmagyarázni, ezért Isten fogalmának bármiféle "becsempészése" számára elfogadhatatlan. Az evolúció és a materializmus elválaszthatatlanok egymástól.

Volt-e evolúció?

Amikor azt a kérdezzük, hogy volt-e evolúció, végbement-e az evolúció, a természettudományos gondolkodás szempontjából döntő fontosságú, hogy milyen bizonyítékok szólnak az evolúció mellett. 
Mindjárt kijelenthetjük, hogy ilyen bizonyítékok nem léteznek. A természettudomány megfigyeléseken és megismételhető kísérleteken alapul. Köztudomású: azt, hogy az élettelenből élő jöjjön létre, hogy egyik faj egy másikká alakuljon át, a természetben senki sem figyelte meg. A jelenben nincs evolúció. Az evolucionisták szerint ez a múltba játszódott le; bizonyítékai tehát legfeljebb történeti bizonyítékok lehetnének. Azonban ilyen bizonyítékok sincsenek. Nem tekinthetjük ugyanis bizonyítéknak az egyes fajok közötti hasonlóságot, pedig az evolucionisták az egyes fajok közötti rokonság bizonyítékának a közöttük fellelhető hasonlóságot tekintik. Azonban ha két faj hasonló, legfeljebb azt mondhatjuk: nem eleve kizárt, hogy a hasonlóság rokonságból származik. De a hasonlóságból rokonságra következteni körkörös tévokoskodás. Különösen akkor, ha ezek a hasonlóságok nem teszik lehetővé az egyértelmű rendezést. Az evolúcionisták előszeretettel hivatkoznak a "törzsfejlődés fájára". Ez egy ábra, amelyre az összes létező fajt felrajzolják, azokkal az elágazási pontokkal, ahol az egyes taxonómiai egységek (fajok, nemek, családok, törzsek stb.) elváltak egymástól. Ezzel a "fával" azonban nagy baj van. Dacqué már az 1920-as években rámutatott arra, hogy a "fa" nem egyértelmű. Ha ugyanis a csontrendszer vélelmezett fejlődése alapján rajzoljuk fel, más "fát" kapunk, mintha az érrendszer vélelmezett fejlődése alapján. De azóta újabb lehetséges "fák" gondolata merült fel. Az előzőtől eltérő "fát" kapunk például, ha a biokémiai szempontokat vesszük figyelembe. Az egymásnak ellentmondó és ezért egymást kizáró "fák" ezért az evolúciónak nem bizonyítékai, hanem – ellenkezőleg – cáfolatai. 
(Félreértések elkerülése végett megjegyezzük, hogy meg kell különböztetnünk az úgynevezett mikroevolúciót a makroevolúciótól. Az evolúció védelmezői általában az úgynevezett mikroevolúcióra szoktak hivatkozni. Ez azt jelenti, hogy bizonyos körülmények között egyes fajokon belül különböző változatok alakulhatnak ki, sőt egyes változatok önálló fajokká szigetelődhetnek el. Azt valóban senki sem tagadja, hogy a fajok kisebb átalakulásai, sőt akár egymástól való elszigetelődései is bekövetkezhetnek. Ez azonban sohasem vezet lényeges átalakulásokhoz, és abból a tényből, hogy például a pintyeknek különböző formájú és nagyságú csőrrel rendelkező változatai alakulhatnak ki, nem lehet olyan következtetést levonni, hogy hasonlóképpen a hüllők emlősökké alakulhatnak át. Ez volna ugyanis a makroevolúció. Amikor tehát az evolucionisták mikroevolúciós példákra hivatkozva a makroevolúciót igyekeznek bizonygatni, logikailag meg nem engedett általánosítást végeznek. Kis változások lehetségesek, de ezek nem veszélyeztethetik az előlények életképességét. A mikroevolúció ilyen változásokat vesz tekintetbe. A makroevolúció során azonban olyan élőlényeket kell feltételezni, amelyek mindkét faj vonásait viselik, tehát például egyszerre vannak elsorvadó kopoltyúi és keletkező tüdői. Az az ilyen szörnyszülött azonban életképtelen lenne.)
A paleontológiai (őslénytani) leletek sem támasztják alá az evolúcióelméletet. A paleontológiai kövületek csak elhatárolódott fajokról számolnak be, átmeneti formákról nem tudnak. 

Személyes tapasztalatok

Legyen szabad most felidéznem néhány személyes tapasztalatomat. Az evolúcióelmélettel több, mint ötven évvel ezelőtt, ötödik gimnazista koromban ismerkedtem meg. (Akkor még minden gimnázium nyolcosztályos volt.) Biológiatanárunk tényként tárta elénk az evolúciót. Hivatkozott a különböző fajok közötti kisebb-nagyobb hasonlóságokra, és ebből azt a következtetést vonta le, hogy egyik fajnak a másikból kellett kialakulnia. Természetesen én nem kételkedtem abban, amit tanárom mondott, azonban az egész folyamatot nem tudtam elképzelni. Nem tudtam elképzelni, hogy egyik faj hogyan alakulhatott át a másikká. A halak uszonya hogyan alakult át lábbá? Milyen fázisokon keresztül? A kopoltyúhoz kötött légzésük pedig tüdőhöz kötött légzéssé? A hüllőknek hogyan nőttek szárnyai? A hidegvérű állatok hogyan alakultak át melegvérűvé? A szokásos semmitmondó választ kaptam. Véletlenszerű apró változások halmozódtak fel, amelyek átörökítve megváltoztatták a fajt. 
Ebben két gyenge pontot találtam. Egyrészt semmi sem bizonyítja, hogy az apró változások felhalmozódása valóban létrehozhatja azokat a bonyolult különbségeket, amelyek az egyes fajok között fennállnak. Másrészt – tekintve az élőlények rendkívüli bonyolultságát – ezeket csak olyan nagyszámú változás feltételezésével lehetne megmagyarázni, ami matematikailag teljesen valószínűtlen. Ahhoz, hogy a ma létező – és mindig életképes – fajok ilymódon létrejöjjenek, folyamatosan az életképtelen lények elképesztő tömegének kellene létrejönnie. Ilyenekről pedig sem a jelen tapasztalata, sem a paleontológiai leletanyag nem tanúskodik. 
Mindemellett nem kaptam választ arra, hogy ezeknek a változásoknak mi a mechanizmusa. Nyilvánvaló, hogy az átörökítő anyagnak kellett megváltoznia, hiszen ha csak maga az élőlény változik meg, az  nem öröklődik át. A valamelyik végtagját elveszített állat utódai csonkítatlan végtagokkal születnek. 
Nézzük azonban az átörökítő anyag megváltozásának kérdését. Valóban ismerünk olyan példákat, amikor az átörökítő anyag megváltozik. De ez a tapasztalat szerint minden esetben káros következményekkel jár. Tudjuk, hogy radioaktív sugárzás hatására az átörökítő anyag megváltozik: úgynevezett mutációk, és ezek következtében sohasem látott élőlények jönnek létre. Ezek azonban rendkívül csökkent életképességű szörnyszülöttek. Az eredeti átörökítő anyagban a radioaktív sugárzás roncsolásokat hoz létre, ezek következményei a torz utódok. Egyetlen olyan esetet sem ismerünk, amikor radioaktív sugárzás hatására valami biológiailag új, értékesebb jött volna létre. Az ötlábú borjú efféle mutáció. De tudjuk, hogy az ötlábú borjú – többletlába ellenére – nem fut gyorsabban a négylábúnál, és a kétfejű sem okosabb az egyfejűnél. Egyébként is: az ötlábú borjú ötödik lába nagyon hasonlít a többi négyhez; szabályos borjúláb az  – legfeljebb (mivel rossz helyen van, például az állat nyakán) semmire sem használható, sőt esetleg az állat normális életvitelét zavarja, de semmiképpen sem valami új, például szárny, aminek segítségével az állat repülni tudna.
Ha az evolúcióelmélet nem is bizonyítható, hipotézisként még elfogadható lenne – feltéve hogy kielégíti a tudományos hipotézis feltételeit. Ez azt jelenti, hogy pontos elméleti leírását adja az egész folyamatnak, figyelembe véve az összes ismert tényeket. Más, hétköznapibb szavakkal: szerettem volna magam előtt látni az élet történetének filmjét, ahogyan az élettelen anyagokból az élet, azután a sok faj kialakult. Ezt a filmet a biológia tudománya nem tudta elém varázsolni. Arra a következtetésre kellett jutnom, hogy az evolúció nem hogy nincs bizonyítva, de még csak tudományos hipotézisnek sem tekinthető. Tehát nem csak arról volt szó, hogy a fajok átalakulását (az úgynevezett transzformációt) a természetben nem lehet megfigyelni, de még egy olyan gondolati kép sem áll rendelkezésünkre, amely elképzelhetővé tenné a folyamat lezajlását. 
Ötven év alatt a helyzet semmit sem változott. Az evolúció mechanizmusára mind a mai napig nem tudtak semmiféle választ adni.
Végső soron azt a következtetést kellett levonnom, hogy az evolúció nem természettudományos tény, nem is elmélet, hanem költői kép, amelyet semmi sem támaszt alá, ezért nem a tudomány, hanem a fantasztikus irodalom területére tartozik. Az az állítás, hogy az evolúció végbement, teljesen megalapozatlan.

Lehetséges-e egyáltalán az evolúció?

De lehetséges-e egyáltalán az evolúció? Vajon az egész elképzelés összeegyeztethető-e a jelenleg érvényes természeti törvényekkel?
Eltekintve a biokémián és a biológián belüli nehézségektől, két olyan tudományterületre kell felhívnunk a figyelmet, amely eleve kizárja az evolúció lehetőségét.
Az egyik a termodinamika; pontosabban a termodinamika második főtétele. 
A termodinamika első főtétele (az energiamegmaradás elve) azt mondja ki, hogy a jelenleg ható természettörvények érvényessége mellett energia nem teremthető és nem semmisíthető meg.
A második főtétel (az energia lefokozódásának elve) viszont azt mondja ki, hogy minden magára hagyott rendszer energiája arra törekszik, hogy a munkavégzésre egyre kevésbé legyen felhasználható, végül pedig eljusson a munkavégzésre való felhasználhatatlansághoz. Más szavakkal úgy is megfogalmazhatjuk, hogy minden magára hagyott rendszer a termodinamikailag valószínűtlenebb – vagyis rendezettebb – állapotból a termodinamikailag valószínűbb – vagyis rendezetlenebb állapotba megy át.
Ha a fizika szakzsargonját használjuk, így fogalmazhatunk: a termodinamika második főtétele azt mondja ki, hogy a magukra hagyott fizikai rendszerek entrópiája (vagyis lefokozódott, munkavégzésre fel nem használható energiája) növekszik. Más szavakkal ez azt jelenti, hogy 
 1. működő rendszerekben az energia minősége lefokozódik, 
 2. strukturált rendszerekben a rendetlenség foka növekszik, 
 3. programozott rendszerekben az információ fokozatosan elvész.
Az entrópia fogalmát egyszerű példák segítségével szemléltethetjük. A legegyszerűbb példa az, hogy van két egymásba nyíló szobánk, amelyek hőmérséklete különböző. Ha kinyitjuk a közöttük levő ajtót, a két szoba hőmérséklete kiegyenlítődik. És – ami a lényeg – a két szoba között hőmérsékletkülönbséget csak újabb energia felhasználásával hozhatunk újra létre. 
Másik ilyen példa: Soha senki nem tapasztalta azt, hogy egy szobahőmérsékletű vödör víz megfagyott, és az így felszabaduló energia megforgatta volna a vödröt.
Természetesen ismerünk olyan folyamatokat, amikor egy rendszer entrópiája csökken. Ennek azonban jól meghatározott feltételei vannak. Négy ilyen feltételt ismerünk. 
 1. A rendszernek nyíltnak kell lennie. 
 2. A rendszerbe kívülről energiát kell bevinni. 
Ezek az entrópia csökkenésének szükséges, de nem elégséges feltételei. Ezt könnyen beláthatjuk, ha egy telken felhalmozott nagy mennyiségű téglára gondolunk. Ez a rendszer nyílt; és ha a Nap süti, kívülről energiát kap. Ennek ellenére a téglák nem állnak össze házzá. Ehhez teljesülniük kell további feltételeknek is. 
 3. Programnak kell lennie. (Ilyen például a ház építési terve.)
 4. Meg kell lennie annak a mechanizmusnak, amely tárolja és átalakítja a bejövő energiát. (Például a hőenergiát mechanikai energiává: a mesterséges konstrukciókban a gépezet. Ilyen a növényekben a fotoszintézis, az állatokban pedig a metabolizmus.)
Nos, mivel az élő anyagnak az élettelenből való létrejövetele entrópiacsökkenést jelent, az élettelen természetben pedig az élő szervezetnek sem programja, sem létrehozó mechanizmusa nem létezik, az evolúció első lépésének megtörténte nem hogy nem bizonyított, hanem az egyik legalapvetőbb fizikai törvény értelmében lehetetlen.
A másik terület az informatikáé. Az élő szervezetek legfontosabb vonása az önreprodukció, vagyis az, hogy az élő szervezetek önmagukhoz hasonló utódokat hoznak létre. Az utódok létrehozását az 
öröklődési anyag, pontosabban az abba beépített genetikai kód szabályozza. A genetikai kód lényege az információ, amelyet a fizikai anyag csak hordoz. A genetikai kódot hordozó anyagnak annyi köze van a kódhoz, mint egy üzenetnek a papírhoz és a tintához, amelyre és amellyel írták. Nyilvánvaló, hogy a papír és a tinta sohasem hozta volna létre az üzenetet. Ugyanígy az átörökítő anyag önmagában nem hozhatta létre a genetikai kódot. Az információ nem anyag. Magában a természetben nincs információ. Információ csak intelligens lénytől eredhet. Ezért az evolúciónak az az alapfeltevése, hogy a genetikai kód az anyag terméke, tarthatatlan. Az informatika tudománya arra készteti a kérdéssel elmélyülten foglalkozó kutatókat, hogy kimondják: a genetikai kódot csak egy "intelligens tervező" hozhatta létre.

Összefoglalva: a termodinamika és az informatika kizárja bármiféle evolúció lehetőségét.

Kezdetben: tökéletesen rendezett világ

A termodinamika és az informatika tanulmányozása során nyert ismereteink további következményekkel járnak. 
A termodinamika második főtétele szerint a felhasználható energia minősége folyamatosan lefokozódik; következésképpen idővel a világegyetemben található energiakülönbségek kiegyenlítődnek. Ezt az állapotot nevezik a világegyetem hőhalálának. Ezzel szemben a világfolyamat kezdetekor az entrópiának minimálisnak kellett lennie. Ez  kizárja egy olyan világfolyamat lehetőségét, amelyben kezdetben csak élettelen részecskék lettek volna, és ezek a részecskék "fejlődve" létrehozták volna a világban található bonyolultabb képződményeket. Ez ugyanis óhatatlanul entrópiacsökkenést jelentett volna. Kezdetben az entrópiának minimálisnak, tehát a világnak a lehető legrendezettebbnek kellett lennie. 
De a termodinamika első főtétele azt is kizárja, hogy a világban levő felhasználható energia önmagától keletkezett volna. A második főtétel megköveteli, hogy a világegyetemnek kezdetének kellett lennie; az első főtétel pedig kizárja, hogy kezdete önmagában lett volna. Az ellentmondás egyedül lehetséges feloldása az, hogy a világegyetemet rajta kívül eső ok hozta létre.
Következésképpen azt kell mondanunk, hogy az a világ, amelyben jelenleg élünk, és amelyben a jelenlegi természettörvények érvényesek, valamikor hirtelen, világon vagy természeten kívüli ok hatására keletkezett, mégpedig a jelenleginél nagyobb bonyolultságban és gazdagságban. 
Azt is látnunk kell, hogy az élőlények egyes fajainak genetikai kódjai nem jöhettek létre evolúció révén. Ha pedig nem jöhettek létre evolúció révén, akkor tekintettel rendkívüli bonyolultságukra, fel kell tételeznünk, hogy egy rendkívüli intelligenciának kellett megterveznie és megteremtenie őket. A legegyszerűbb élőlény genetikai kódja is könyvtárnyi információt tartalmaz. Azt feltételezni, hogy ez véletlenül jött létre, annyira megalapozott, mintha azt tételeznénk fel, hogy a British Museum könyvtárában található valamennyi könyvet nem intelligens szerzők alkották volna meg, hanem a véletlen szülöttei lennének. 
Azt, hogy a világ kezdetben gazdagabb volt, az a közismert tény is alátámasztja, hogy új biológiai fajok nem keletkeznek, a meglevők viszont tömegesen halnak ki. A természetvédelem megjelenése is az evolúcióelmélet ellen szól. Egyesek felismerték az emberiségnek azt a kötelességét, hogy a meglevő fajokat védje. Azonban ennek semmi jelentősége sem volna, ha a kipusztuló fajok helyében folyamatosan új fajok jelennének meg. Ennek azonban semmi jele sincs.

A természettudomány határa

Ezekkel a megfontolásokkal eljutottunk egy határhoz: ahhoz a határhoz, amelyhez a természettudomány eljuthat. A világot egy intelligens és hatalmas tervezőnek kellett létrehoznia. Ennél a határnál két lehetőségünk van. Vagy azt mondjuk, hogy többet nem tudhatunk, vagy túllépünk a tudomány határain, és az isteni kinyilatkoztatást is tekintetbe vesszük. Erre mindenképpen jogunk van, hiszen senki sem vetheti a szemünkre, hogy a tudomány helyett hivatkozunk a kinyilatkoztatásra. A természetfeletti fogalmát nem azért vezetjük be, hogy kitöltsük a tudomány "hézagait". Ami a tudomány módszereivel nyilvánvalóan feltárthatatlan, azt más módszerekkel kell megközelítenünk. 
Ha a kinyilatkoztatáshoz fordulunk, Pál apostol szavait kell idéznünk: „Mert ami megismerhető az Istenből, az nyilvánvaló előttük, mivel Isten nyilvánvalóvá tette számukra. Ami ugyanis nem látható belőle: az ő örök hatalma és istensége, az a világ teremtésétől fogva alkotásainak értelmes vizsgálata révén meglátható” (Róm 1,19-20a). 
Most kell tisztáznunk a természetes és természetfeletti megismerés közötti különbséget. A mai tudományos gondolkodás hirdetői hajlanak arra, hogy csak a tudomány eszközeivel megszerezhető ismeretet tekintsék valódi ismeretnek, a természetfelettire vonatkozó ismereteket pedig – amelyekhez kinyilatkoztatás révén jutunk el – ne vegyék komolyan. Pedig a helyzet fordított. A keresztyénség nézőpontjából nem kétséges, hogy lehetséges tudományos megismerés. Sőt: nem véletlen, hogy történetileg a tudomány a keresztyénség talaján alakult ki. Ennek oka az, hogy amikor Isten megteremtette a világot, nem káoszt, hanem kozmoszt teremtett, vagyis nem rendetlen, hanem rendezett világot. Ez a rendezett világ, ennek Isten által teremtett törvényei a tudomány révén megismerhetők. Más kérdés, hogy ezek a törvények csak a teremtés után váltak érvényessé. Isten a maga bölcsességében úgy teremtette meg a világot, hogy a gondolkodó ember számára nyilvánvalóvá legyen: ez a világ nem létezhet öröktől fogva, és nem lehet önmaga oka, hanem egy Teremtőnek kellett megteremtenie. 

Miért nem fogadják el sokan a teremtést?

Feltehető a kérdés: Ha mindez ilyen nyilvánvaló, miért vallja számtalan tudós, sőt miért vallja a hivatalosnak tekintett tudomány a materializmust és a tőle elválaszthatatlan evolúciót? 
Itt mindenek előtt le kell vonnunk egy következtetést abból, amit eddig megtudtunk. Megtudtuk, hogy az evolúció még hipotézisként sem fogadható el. Hogy tréfásan fejezzük ki magunkat, a teremtés sokkal jobb hipotézis. Az evolúció viszont az az előfeltevés, amely egyedül egyeztethető össze a materializmussal. Akik az evolúciót – és ezen keresztül a materializmust – vallják nem akarják elismerni Isten létét. Ha elfogadjuk – mint ahogyan, ha alaposan megvizsgáljuk a kérdést, el kell fogadnunk –, hogy a világot egy intelligens és hatalmas lény teremtette, nincs többé helye a materializmusnak, nincs többé helye annak az elképzelésnek, hogy az anyag az elsőleges, a szellem csak az anyag teremtménye, a világnak nincs célja, az ember pedig automóm, csak önmagának felelősséggel tartozó lény. Ellenkezőleg: Azt kell elfogadnunk, hogy a szellem az elsőleges, az anyag csak a szellem (Isten) teremtménye, a világnak van célja, az ember pedig nem autonóm lény, hanem felelős Teremtőjének. 
Az evolúció a materializmus egyetlen menedéke, ezért ragaszkodnak hozzá makacsul – a józan ész és a tudomány minden megfontolása ellenére – a materialisták. És ebből válik nyilvánvalóvá, hogy az evolúció kérdése manapság miért a legfontosabb teológiai kérdés. Ez az a kritikus pont, amelyen áll vagy bukik a materializmus egész eszmerendszere.
A probléma azonban még mélyebb. A választ ismét Pál apostol adja meg: „Isten ugyanis haragját nyilatkoztatja ki a mennyből az emberek minden hitetlensége és gonoszsága ellen, azok ellen, akik gonoszságukkal feltartóztatják az igazságot... Ennélfogva nincs mentségük, hiszen megismerték Istent, mégsem dicsőítették vagy áldották Istenként, hanem hiábavalóságra jutottak gondolkodásukban, és értetlen szívük elsötétedett. Akik azt állították magukról, hogy bölcsek, azok bolonddá lettek” (Róm 1,18.20b-22). 
Igen, a teremtés tagadásának és az evolúció hirdetésének gyökerénél a bűn van. Ha az embert nem Isten teremtette, akkor nem Isten határozza meg, hanem az ember határozhatja meg, hogy mi a bűn. Nyilvánvaló, hogy elméleti megfontolások nem vezetnek az ateizmushoz. Ez akarati döntés. Azonban sokkal kényelmesebb, ha valaki saját romlottsága helyett a tiszteletreméltó tudományra hivatkozva dönt az ateizmus mellett.

Az evolúcióelmélet eredete és következményei

Ahhoz, hogy az evolúció elméletéről helyes képet alakítsunk ki, szükséges, hogy egyrészt megismerkedjünk forrásaival, eredetével; másrészt következményeivel; végül pedig megismerkedjünk azokkal a társadalmi erőkkel, amelyek támogatják, illetve támadják.

Az evolúcióelmélet eredete

A természettudományok fejlődésének kezdetén az élet és a fajok eredetének kérdése nem volt kérdés. Akkoriban a tudomány a világot Isten művének tekintette, és azt kutatta, hogy Isten a teremtett világot milyen törvények szerint működteti. Ebben a felfogásban mindenki számára nyilvánvaló volt, hogy a fajokat Isten külön-külön teremtette. Ezt vallotta a rendszertan megalkotója, Linné is. 
Egy-egy tudományos elmélet kidolgozása vagy módosítása akkor válik szükségessé, ha az újonnan megismert tények tükrében az eddigi elmélet ki nem elégítőnek bizonyul. Az élet és a fajok eredetének vonatkozásában ilyen tények nem merültek fel. Az elméletet – vagyis az úgynevezett speciális teremtés elméletét – akkor kellett volna módosítani, ha a tapasztalatban olyan eseményekkel találkoztunk volna, hogy például az egyik faj egyedeiből egy új faj egyedei származnak. Ilyen eseményeket azonban senki sem tapasztalt. 
Az evolúcióelmélet forrásánál tehát nem a tudomány belső fejlődéséből fakadó tények, hanem valami egészen más, egy ideológia állt. Ez az ideológia a materializmus volt. A materializmus nem új elmélet, már az ókori görögöknél is megtaláljuk. Azonban amikor a nyugati (görög-római) civilizáció uralkodó világnézetévé a keresztyénség lett, a materializmus a feledés homályába merült. A reneszánsz viszont a materializmus újjászületését is magával hozta. A 17. és 18. században a materializmus mind jobban megerősödött (elsősorban Franciaországban). Ennek az ideológiának az volt a lényege, hogy a világban az anyag az elsőleges; minden, ami lélek vagy szellem, az anyag terméke, és a világ minden jelenségét az anyag törvényeinek segítségével meg lehet magyarázni. A materializmus iránti igénynek politikai háttere volt. A materializmus a középkori, (azt most nem vizsgáljuk, jogosan-e) magát keresztyénnek való társadalmi rend elleni lázadás ideológiája volt. Ennek következményeit rövidesen látni fogjuk.  
A materializmus számára természetesen a teremtő Isten fogalma elfogadhatatlan volt. Ezért meg kellett találnia a világ kialakulásának "természetes", anyagi magyarázatát. Ennek érdekében visszanyúltak az ókori görög elképzelésekhez. El kezdtek beszélni a "fejlődésről", miszerint az élettelen anyag valahogyan "összeállt" élő anyaggá, az élő anyagból kialakultak az egyes fajok, és az egyszerűbb szervezetekből "kialakultak" a bonyolultabbak. 
Az olvasó nyilván érzi, hogy itt valami zavaros dologról van szó. Nincs világos képünk arról, hogy ez az "összeállás", ez a "kialakulás" hogyan történt. Valóban, az evolúcióelmélet első képviselői semmi határozottat, tudományosan megalapozottat nem mondtak (tudjuk, hogy nem is mondhattak). Végül is itt nem tudományos elméletről, hanem egy ideológiai követelményről volt szó. Az élőnek az élettelenből kellett kialakulnia, a fajoknak egymásból kellett kialakulniuk – egyébként a materialista világnézet nem lett volna fenntartható. 
A különböző evolúciós elképzelések a 18-19. században megvoltak ugyan, azonban éppen az említett hiányosságok miatt általános elismertségre nem tettek szert. A döntő fordulat 1859-ben következett be, amikor Darwin kiadta a fajok eredetével foglalkozó művét. A korábbi bizonytalan megfogalmazásokkal szemben Darwin arra hivatkozott, hogy ő megtalálta a fajok átalakulásának mechanizmusát: az egyes lények véletlenszerű, apró változásokon mennek keresztül, és ezekből a változatokból a természetes kiválasztódás kiszűri a legéletrevalóbbakat. Az évmilliókon keresztül felhalmozódó apró változások és a természetes kiválasztódás felelősek az új fajok kialakulásáért.
Azóta bebizonyosodott – erre már korábban kitértünk –, hogy az evolúcióelmélet Darwin-féle mechanizmusa képtelen megmagyarázni a fajok kialakulását. Ennek ellenére általánosságban ragaszkodnak hozzá. Ennek oka a materializmushoz való ragaszkodás. És hogy miért ragaszkodnak a materializmushoz? Ennek oka nem lehet más, mint az ember "nagykorúságának" téveszméjéhez való ragaszkodás. Eszerint az ember korábban "kiskorú" volt, aki kívülről kapta a viselkedését megszabó erkölcsi normákat. Most azonban már "nagykorú", akinek magának van joga meghatároznia saját erkölcsi normáit. Természetesen: ha a világot és az embert Isten teremtette, akkor az erkölcsöt Isten határozhatja meg. Ha viszont az ember az anyagból az anyagi világ törvényei szerint fejlődött ki, és az emberi szellem képviseli a szellem legmagasabb fokát, akkor az erkölcsi normák meghatározására egyedül az ember hivatott. Látjuk: itt egyáltalán nem valamilyen természettudományos részkérdésről, hanem az egész életünket meghatározó legalapvetőbb kérdések egyikéről van szó. Ezért elfogadhatatlan számunkra az a magatartás, amikor teológusok a kérdést vagy elbagatellizálják, vagy megpróbálják az evolúció elméletét összeegyeztetni a keresztyén teológiával, sőt beépíteni a keresztyén teológiába.

Az evolúcióelmélet következményei

Amikor Darwin műve 1859-ben megjelent, a világ meghökkentő lelkesedéssel fogadta. Ettől kezdve az evolúcióelmélet és a darwinizmus szinonímákká váltak. Szinte hihetetlen, hogy a darwinizmus milyen gyorsasággal vált általánosan elfogadott elméletté, sőt világnézetté.
 Következményei viszont gyászosak voltak. 
 Ha megnézzük az elmúlt másfélszáz év történetét, megállapíthatjuk, hogy kevés olyan történelmi korszak volt, amelyben annyi sötét eszme gyakorolt hatást az emberiség életére, mint  ez. Csak néhányat említünk meg közülük: 
 1. a szabadversenyes kapitalizmus; 
 2. a porosz militarizmus; 
 3. a nemzeti szocializmus; 
 4. a kommunizmus. 
És megdöbbentő, hogy valamennyiük gyökerénél ott találjuk a darwini eszméket. 
1. Darwin maga a 19. század Angliájának gyermeke volt, amelyben a szabadversenyes kapitalizmus eszméje uralkodott. E szerint a társadalmi haladást az egyik embernek a másik által való kíméletlen letiprása biztosítja. A természetes kiválasztódás Darwin-féle elképzelése ezt az eszmét terjesztette ki az egész élővilágra, és ugyanakkor az élővilágban működő egyetemes törvényre hivatkozva igazolta a szabadversenyes kapitalizmus embertelen gyakorlatát.  Ez rombol ma a liberalizmus eszméin át!  
2. Teljesen darwinista gyökere volt a porosz militarizmusnak is. E szerint a háború kiválogatja és megsemmisíti az életképtelen embereket, ezzel pedig hozzájárul ahhoz, hogy az emberiség értékesebb elemei maradjanak fenn. A militarizmus ideológusai szerint ez volna a haladás legjobb eszköze. Így fog kialakulni a Nietzsche-féle Übermensch, az emberfeletti ember.
3. A Hitler-féle nemzeti szocializmus nyíltan a darwini evolúcióelméletet tekintette eszmei alapjának. Az emberiségen belül alacsonyabb- és magasabbrendű rasszokat (emberfajtákat) különböztetett meg, és az emberiség fejlődése érdekében helyeselte az alacsonyabbrendű rasszok kiirtását. Ez az elképzelés teljesen ellentétes a keresztyén és a vele teljesen összhangban levő tudományos tanítással, miszerint az emberiség egyetlen faj, és az egyes rasszok közötti különbségek nem meghatározóak. Napjainkban is megborzadva emlékezünk a soára (a holocaustra). Arról azonban nem szoktak beszélni, hogy a soa legfontosabb eszmei alapja a darwini evolúcióelmélet volt. Sajnálatos, hogy vannak olyan személyek, akik zsidó voltuk ellenére az evolúció embertelen elméletét támogatják, noha a jeruzsálemi rabbinátus a legélesebben ellenzi azt. Figyelemre méltó, hogy a közelmúltban a rabbinátus követelésére betiltották a Pepsi-Cola cég egyik reklámját, amely a pepsi-colát a "fejlődés" csúcspontjaként mutatta be. A rabbinátus azért követelte a reklám betiltását, mert a fejlődés eszméje ellentétes a zsidó vallás tanításával.  
4. Az ateista kommunizmus elvileg az evolucionizmus alapján állt. Jellemző, hogy Marx „A tőke” című művét Darwinnak akarta ajánlani. Darwin csak azért hárította el ezt a megtiszteltetést, mert társadalmilag kellemetlen lett volna számára. (Jellemző, hogy a munkások érdekeit a Marxnál sokkal inkább szívén viselő anarchista Kropotkin nem tudta elfogadni a darwini létért való küzdelem eszméjét, és azon fáradozott, hogy rámutasson a természetben a kölcsönös segítség szerepére.) 
Az evolucionista megalapozású társadalomelmélettel áll szemben a keresztyén szemlélet, amely a felebarát segítését, az egymás iránti szeretetet hirdeti. Ez az a szemlélet, amely voltaképpen megfelel az emberi természetnek, és ennek is egyik döntő szempontnak kell lennie, amikor megvizsgáljuk a teremtés vagy evolúció kérdést. Hiszen a Szentírásból is azt tanuljuk: „Óvakodjatok a hamis prófétáktól, akik juhok ruhájában jönnek hozzátok, de belül ragadozó farkasok. Gyümölcseikről ismeritek meg őket. Tüskebokorról szednek-e szőlőt, vagy bogáncskóról fügét? Tehát minden jó fa jó gyümölcsöt terem, a rossz fa pedig rossz gyümölcsöt terem. Nem hozhat a jó fa rossz gyümölcsöt, rossz fa sem hozhat jó gyümölcsöt. Amelyik fa nem terem jó gyümölcsöt, azt kivágják, és tűzre vetik. Tehát gyümölcseikről ismeritek meg őket” (Mt 7,15-20).
Láttuk, hogy az evolúcióelmélet tudományos szempontból nem igaz. Azonban az sem árt, ha szemügyre vesszük, hogy ez az elmélet milyen gyümölcsöket hozott.

Összefoglalva: Az alapos vizsgálódás megmutatja, hogy az evolúció elmélete nem tudományos elmélet. Bátran kimondhatjuk, hogy áltudományos elmélet. Életben tartói hamis politikai megfontolások, és végső fokon a bűnös ember igyekezete, hogy igazolja a bűnt. (Liberalizmus: az a jó ami nekem jó, és az a bűn ami nekem rossz) Következményei embertelenek. Azok a keresztyének, akik kompromisszumot szeretnének kötni az evolúcióelmélettel, egyrészt kinevettetik magukat az elmélet képviselőivel, másrészt nem ismerik fel, hogy ez lehetetlen, mivel sátáni eszmékkel nem csak nem szabad, de nem is lehet kompromisszumot kötni. Aki a tudomány mezét jogtalanul felöltő materialista ideológiával akar kompromisszumot kötni, a bálványimádással akar kompromisszumot kötni.

Felhívások

A tudomány művelőihez

Kedves Barátaim!

Én is közületek kerültem ki. Megtanultam, hogy a tudomány művelőjét milyen vonásoknak kell jellemezniük. A tények feltétlen tiszteletének; a szigorú logikának; a kritikai szellemnek; az elfogulatlanságnak; az őszinteségnek. Éppen ezért megdöbbenéssel és keserűséggel fedeztem fel, hogy közületek sokan semmibe veszik ezeket az eszményeket. Amikor kimondjátok, hogy az evolúció tény – úgy tűnik – sutba dobjátok a tények tiszteletét, a kritikai gondolkodást, az elfogulatlanságot. Aki csak kicsit végiggondolja a dolgokat, annak világosan látnia kell, hogy az evolúcióelmélet nem elmélet, mert bizonyítatlan, mert nem írja le a tényeket, mert ellentétben áll tudományosan igazolt tényekkel. Az evolúcióelmélet nem más, mint önkényes posztulátum, amelynek egyetlen célja, hogy egy ideológiát igazoljon: a természetfeletti tagadásának ideológiáját. Azt, hogy természetfeletti van-e vagy nincs, nem lehet a priori eldönteni: éppen a tudományos vizsgálódásnak kell megmutatnia, hogy vannak-e a tudománynak határai.   Barátaim, ideje volna, hogy agresszív kijelentések helyett végiggondolnátok az evolúció mellett és ellen szóló érveket, hogy feladnátok azt a vak hiteteket, hogy a világon csak materiális tényezők vannak, és azt az önhittségeket, hogy ami tudományosan nem közelíthető meg, az nem létezik. Próbáljatok a 26. század tudománytörténészének bőrébe bújni, és próbáljátok meg az ő szemével mérlegelni okfejtéseiteket. Rá fogtok jönni, hogy nevetségessé teszitek magatokat. Térjetek vissza a tudományos szigorúsághoz, és a megismerésre, és ne kényszerítsétek a tényeket a priori posztulátumok kényszerzubbonyába!

A teológusokhoz és lelkészekhez

Testvéreim a Jézus Krisztusban, akik szellemi restségetekben és gyávaságotokban sündisznóállásba húzódtatok, lépjetek ki erődítményetekből, amely elzár titeket a világtól, és megakadályozza, hogy teljesítsétek azt a megbízást, amelyet kaptatok. Fedezzétek fel, hogy a tudomány nem valamilyen mindenek felett álló szentség, amelyet érintenetek sem szabad, hanem saját eszközeivel mutassatok rá gyengeségeire és egyoldalú világnézeti elfogultságára. Ne higgyétek, hogy az egyoldalú engedmények, amelyeket azért tesztek, hogy a világnak tessetek, erősítik pozícióitokat. Ellenkezőleg, csak gyengítik. Ne vonuljatok vissza a templomok menedékébe, ahol azt hirdethetitek, hogy a vallás valami egészen különleges, amelynek nincs köze a világhoz. Ébredjetek rá, hogy a harcok elől nem lehet és nem szabad kitérni. Ne higgyetek abban a trükkben, hogy alapvető világnézeti kérdéseket szakmai részletkérdésnek nyilvánítva elkerülhetitek az Isten és a Sátán között folyó harcban való részvételt. A modern materialista világnézet mind elméletileg, mind gyakorlatilag megbukott; miért akartok minden áron felkapaszkodni arra a szekérre, amelynek már kiesett az egyik kereke? Legyetek okosak és bátrak, és ne hagyjátok, hogy a modern tudományosság köntösébe öltözött ateisták sokakat letérítsenek Isten útjáról!

Azokhoz, akiket sikerült becsapni

Hölgyeim és Uraim, akik ugyan nem művelői a tudománynak, azonban akikkel a tudomány nevében fellépő személyek elhitették, hogy a világ, amelyben élünk nem Isten műve, hanem az anyag önszerveződésének terméke, tudják meg, hogy Önöket becsapták. Visszaéltek tudatlanságukkal és jóhiszeműségükkel. Önök ezért nem felelősek, hiszen a csalást csak  nehezen lehet felfedezni. Azonban azt, akit becsapnak, noha nem felelős, veszteség éri. Önöket is veszteség érte, amikor bezárult Önök előtt egy csodálatos világ kapuja. És mostantól kezdve már nem mentség, hogy becsapták Önöket. Amikor elolvasták ezt a könyvecskét, nemde olyan új szempontokkal ismerkedtek meg, amelyek felett nem lehet közömbösen elsiklani. Éljenek legelemibb emberi jogukkal és kötelességükkel: gondolkodjanak, és vonják le a megfelelő következtetéseket. És még egyet. Az Önök elé tárt érveket legalább ugyanolyan elfogulatlansággal vizsgálják, mint az Önökbe beültetett ellentétes tanokat!

Imádkozzunk!

Mennyei Atyánk, köszönjük neked, hogy feltárod előttünk az igazságot. Köszönjük, hogy megmutattad nekünk az evolúcióelmélet hamisságát és veszélyességét. Kérünk téged, segíts minket, hogy tovább haladjunk előre a megismerés útján. Kérünk, áldd meg azokat, akik az igazságot terjesztik; térítsd meg azokat, akik még a hamisságot terjesztik; a mi Urunk Jézus Krisztus nevében. Ámen.

Dr. Jeszenszky Ferenc okl.fizikus, 
az MTA nyugalmazott főosztályvezetője.
©FUNDAMENTUM EVANGÉLIUMI ALAPÍTVÁNY 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése